Fények, árnyékok és fényképezőgépek

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium ismét megnyitotta kapuit a leendő kilencedikesek előtt, akik betekintést nyerhettek a tanítási órákba. Juhász Péter tanár úr vezetésével  10. C osztályos, média és informatika tagozatos diákok, Kósa Kamilla, Falucskai Réka, Polyák Luca és Juhász Csenge mutatta meg a vendégeknek, hogyan lehet érdekessé, olykor misztikussá tenni egy-egy portrét.

Amikor elveszettnek is érezték magukat a zsúfolt folyosókon, a médiastúdióba belépve egy teljesen másik világ fogadta őket. Belépve egy széket láttak középen, amelyet négy lámpa vett körül. Még ha ijesztőnek is tűnt,  tanár úr és kis segítői egy nagy mosollyal fogadták őket.

A terem mind a három órán megtelt a kíváncsi nyolcadikosokkal, volt olyan óra, amikor már a földön is ültek, de még ez sem tartotta vissza őket, hogy megnézzék, mi zajlik a gyakorlati órán. A diákok nemcsak szemlélői, hanem aktív résztvevői is voltak a nyílt napnak, még a modellkedést is kipróbálhatták.

Amíg a médiás diákok bemutatták a portré készítésének folyamatát, tanár úr elmagyarázta a technikákat, és hogy hogyan lehet ügyesen játszani a fényekkel, árnyékokkal.

Az órák nagyon jó hangulatban teltek. Ráadásul nem csak a látogatóknak volt ez remek lehetőség, hanem nekünk is, mivel mi, segítők is kipróbálhattuk, milyen előadást tartani, és fényképeket készíteni különböző beállításokkal, melyeket nekünk kellett megadnunk.

Az utolsó csapat tagjai igazán szerencsésnek mondhatják magukat, mivel az óra végén egy kis betekintést kaphattak a 12. C osztályos tanulók, Virányi Zétény videós és Kovács Bars fotós munkáiba. Zétény megmutatta a fesztiválon készített videókat, amelyeket társával, Jónás Ábellel forgatott, Barstól pedig pár makrofotót tekinthettek meg.

A nap végén néhányan elkérték a képeket, ami pozitív visszajelzés volt számunkra. Reméljük, jövőre is ilyen élénk érdeklődés kíséri a nyílt napot,  és újra telt ház lesz a média órákon.

Juhász Csenge, Polyák Luca 10.c

Ezek is érdekelhetnek még:

  • Fények, árnyékok és fényképezőgépek
    A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium ismét megnyitotta kapuit a leendő kilencedikesek előtt, akik betekintést nyerhettek a tanítási órákba. Juhász Péter tanár úr vezetésével  10. C osztályos, média és informatika tagozatos diákok, Kósa Kamilla, Falucskai Réka, Polyák Luca és Juhász Csenge mutatta meg a vendégeknek, hogyan lehet érdekessé, olykor misztikussáOlvasd tovább
  • Újságot készítettünk, nem csak olvastunk
    Tizenöten diákok, két kísérő pedagógusainkkal, Juhász Péterrel, és Juhász Attilával indultunk útnak Nyíregyházáról november 26-án, hogy a Telex szerkesztőségében újságot készítsünk. A délutáni 16:30-as vonattal érkeztünk Budapestre, ahol már az első percektől éreztük a nagyvárosi hangulatot. A trolibuszozás és a szállásunk, a Baroque Hostel is mind hozzátett a különleges élményhez.Olvasd tovább
  • Jónás Ábel és Virányi Zétény elismerésben részesült az NMHH oklevélátadó ünnepségén
    2025. április 4-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Ostrom utcai székhelyén került megrendezésre a Partneriskola Program keretében szervezett oklevélátadó ünnepség, amelyen iskolánk két tehetséges diákja, Virányi Zétény és Jónás Ábel, a 10.C osztály médiainformatika tagozatos tanulói vehettek át elismerő oklevelet.Olvasd tovább
  • Még mindig tartja a frontot a Hasselblad lassan 3 éves koncepciója
    A Hasselblad egy új kamerát hozott a piacra 2022 szeptemberében, amely messze felülmúlta társait. A Hasselblad a luxusérzet, és a minőségi anyaghasználatáról is híres, mely tulajdonságokat ebből a termékből sem kell hiányolnunk.Olvasd tovább
  • Kisfilm készítő workshop
    A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Partneriskola Program keretén belül Hartai László rendező, operatőr és egyetemi tanár tarott workshopokat a rövidfilm és a filmetűd-készítéséről.Olvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.