Neymar az “új Pelé”

Ha megkérdeznénk ki a 21.század legnagyobb brazil labdarúgója, valószínűleg Ronaldo,Roberto Carlos, Ronaldinho és Kaká neve mellett minden bizonnyal ott szerepelne Neymar neve is. 2011 körül vált ismertté amikor az az évi Aranylabda gálán a legjobb brazilként a Top10-ben végzett valamint a Flamengo elleni szólógóljával elhódította a Puskás díjat. De hogy Ki ő?, és hogyan jutott el odáig hogy olimpiai bajnoknak Bajnokok-Ligája győztesnek mondhatja magát?

Karrierjének beindulása

16 évesen debütált a Santosban. Nem sokkal rá 2010-ben a brazil-kupa nyolcaddöntőjében 5 gólt szerzett és ezzel olyan csapatok érdeklődését keltette fel mint a Manchester United, Chelsea, Juventus és a Real Madrid,de ő maradt a brazil csapatnál. Következő éven folytatta remeklését és megszerezte a már említett Puskás-díjat valamint a válogatottal az U20-as dél-amerikai bajnokságot.                                            

FC Barcelona

 2013-ban 35 millió euróért fejébe került az FC Barcelonához. Itt érte el karrierje egyik csúcspontját ugyanis a Messivel és Suárezzel Európa legerősebb csatársorának számítottak, akikkel a 2014-2015-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját és Ronaldoval és Messivel együtt gólkirály is lett 10 góllal. A következő évben duplázott a csapattal és megnyerte a La Ligát és a Copa del Rey-t. Az FC Barcelona színeiben 105 gólt szerzett, honfitársai közül ennél többre csak Rivaldo volt képes a katalánoknál.

Paris Saint-German

2017 augusztusában bombaként robbant a hír hogy Neymar szerződést bontott a Barcával és világrekordot jelentő 222 millió euróért igazolt Párizsba. Itt rögtön góllal és assziszttal debütált és az éven nyújtott kimagasló teljesítménye miatt 2015 után újra 3. helyezett lett az Aranylabda gálán. A PSG-vel eddig négyszer nyerte meg a Ligue 1-t és a csapat történelme során először játszhattak BL döntőt a 2019-2020-as szezonban,  ahol alul maradtak a Bayern Münchennel szemben. 

A válogatottban

Neymar bár 2010-ben is tehetségnek számított nem utazhatott el a válogatottal a dél-afrikai világbajnokságra hiába szólt többek közt Pelé is az érdekébe, de “kárpótlásul” 1 hónappal a vb után lehetőséget kapott a válogatottban USA ellen amit egy góllal hálált meg. 2011-ben skótok elleni meccsen a szurkolók egy banánt dobtak felé, akik Neymar szerint rasszista skótok lehettek később bocsánatot kért kijelentéséért. Londonban bemutatkozhatott az olimpiai játékokon és a menetelésüket csak a mexikói válogatott tudta megállítani a döntőben. 2014-ben aztán részt vehetett a világbajnokságon ahol a Kolumbia elleni negyeddöntőben súlyos sérülést szenvedett és ez rányomta a bélyeget a seleção teljesítményére ugyanis az elődöntőben a német csapat 7-1-el ütötte ki Brazília döntős álmait. A hazai rendezésű olimpiai játékokon összejött a brazilok hosszú ideje várt aranyérme és a döntő tizenegyest Neymar helyezte a hálóba valamint világrekordot állított fel ugyanis mindössze 14 másodperc után talált be a Honduras ellen a negyeddöntőben. 2019-ben pedig Peru ellen (szintén hazai környezetben) nyerték meg a Copa Américát.

Magánélete

Neymar vallásos családban nőtt fel. Édesapja is focista volt és tanácsadója amikor pályafutása beindult. Egyéves korában autóbalesetet szenvedett, amely majdnem a halálát okozta. Neymar többször szerepelt a címlapokon máig ő az egyetlen brazil futballista, aki felkerült a Times címlapjára és több filmben és sorozatban szerepelt: például “A nagy pénzrablás”-ban ő játszotta Joao szerepét. 2012-ben anyagi válságba került, ugyanis a Santostól kapott éves 7,2 millió dolláros juttatást mindössze pár hónap alatt elköltötte jachtokra, luxus házakra és Porsche-ra és ezáltal anyagi csőd közelbe került. A történtek után apja lett a pénzügyi tanácsadója. Példaképei a már fent említett Ronaldinho és az exklubtársa Lionel Messi. Neymar nagy fanatikusa a street footballnak, létrehozta saját bajnokságát a Red Bullal a “Red-Bull Neymar Jr’s Five”-ot amelyet 2019-ben egy magyar csapat, a “Zsírkréták” nyert meg.

https://www.youtube.com/watch?v=x5zVI6VElyc;

https://www.borsonline.hu/sport/2018/09/7-1-erdekesseg-a-gollovorol-neymar-bal-laba-fel-centivel-rovidebb;

https://www.redbull.com/int-en/event-series/neymar-jrs-five

Ezek is érdekelhetnek még:

  • „Őfelsége titkosszolgálatában”
    James Bond fanok higgadjatok le nagyon gyorsan! Bár ha belegondolok, a fanok között az egyik legnagyobb vagyok, és miért is ne játszhatnék el a gondolattal: Daniel Craig után lehetnék én a következő Bond. Minden megvan bennem, ami a titkosügynök jellemrajzában fontos.Olvasd tovább
  • Kisalföldi fociturné- elbeszélő költemény(?) Mátyási Péter tollából
    Április 3-án reggel 8-kor nyakunkba vettük az országot és kitűztük célul Győrt, ahol immár több évtizede megrendezik a hagyományos, Péterfy kispályás labdarúgó kupát (halkan jegyzem meg, hogy tavaly megnyertük, ha esetleg valaki lemaradt volna erről a cseppet sem elhanyagolható információról). Az elit alakulat az alábbi nevekből állt: Továbbá a jólOlvasd tovább
  • Fair Play Kupa megyei döntő
    A tegnapi megterhelő nap után ma ismét hatalmas kihívás várt ránk, hiszen megrendezték a Fair Play Kupa megyei döntő, ahol a lányok két csoportban mérkőztek meg egymással.Olvasd tovább
  • A kerékpározás, mint a szabadság szimbóluma
    “A bicikli a tökéletes sebesség: elég gyors ahhoz, hogy haladj, de elég lassú ahhoz, hogy észre vedd a világ szépségét. “ – Anonymus Olvasd tovább
  • A sport és a tanulás összhangja
    Találd meg a helyes arányt! A sport és a tanulás kapcsolata igenis fontos. A két tevékenység elősegítik egymást. Több kutatás is kimutatta már, hogy jótékony hatással bír a sport a tanulásra és ez visszafelé is így van. Bár igen nehéz lehet őket összehangolni, a kulcs az időbeosztáson van. Ugyanis, haOlvasd tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.