Izgalmas nap az ATOMKI-ban: Marslakók, csillagok és részecskék

2025. április 9-én iskolánk fizika tagozatos és fakultációs diákjai (25 fő), két szaktanár kíséretében ellátogathattak a debreceni Atommagkutató Intézetbe. Az ATOMKI Nyílt Napok egy nagy hagyományú és sikeres rendezvény, ahol az általuk felkínált rendhagyó órákból választhatunk. 

A napunkat a nyíregyházi vasútállomáson kezdtük, ahol néhányan bemelegítettek egy kis futással, hogy elérjék a vonatot. Debrecenbe érve villamossal utaztunk az Atomkihoz, ahol már vártak minket. Az intézetben tett rövid sétánk alatt találkoztunk a Szalay napról ismerős arcokkal. Az első prezentáció, amit hallhattunk nagyon érdekes volt, még marslakókról is láthattunk képeket, és megtudtuk milyen lenne a Marson az élet.

A második előadás a csillagokról és a Napról szólt és még többet tudunk meg a naprendszerünkről és az égitestekről. A harmadik bemutató alatt mindent megismerhettünk a semmiről, azaz a vákuumról. Számos kísérletet mutattak be, ami sok mindent megmagyarázott az eddigi tanulmányainkkal kapcsolatban. A negyedik és egyben utolsó előadás, amit hallgattunk, a részecskékről és azok felépítéséről, felgyorsításáról szólt. Megtudtuk azt is hogy nem csak a kutatásokban, hanem az orvostudományban is nagy szükség van a részecskék gyorsítására. A bemutatók után egy kis szabadidőt kaptunk, elmehettünk sétálni és Debrecen szépségét megcsodálni. A napot mindenki egy levezető futással zárta, hogy a visszainduló vonatunkat elérjük.

Köszönjük a lehetőséget az Atomkinak és kísérő tanárainknak, Tóth Diána és Tarnóczi Richárdné Dankó Ildikó tanárnőknek.

Asztalos Réka 

Ezek is érdekelhetnek még:

  • A közösségi média hatása a nőkre
    A 21. század egyik legmeghatározóbb jelensége a közösségi média térnyerése. Az olyan platformok, mint a Facebook, az Instagram, a TikTok vagy a Pinterest, alapjaiban változtatták meg a kommunikáció, az önkifejezés és a kapcsolattartás módját. Bár ezek az oldalak számos lehetőséget kínálnak, a nők életére gyakorolt hatásuk különösen összetett: egyszerre hordoznakContinue Reading
  • A dohányzás káros hatásai
    A dohányzás az egyik legkárosabb szokás, amely komoly veszélyt jelent az egészségre. A cigarettában található anyagok nemcsak a dohányos szervezetét rongálják, hanem a környezetében élőkét is. Számos betegség kialakulásához vezethet.Continue Reading
  • Butul a társadalom a közösségi médiától? (Egy Z generációs szemszögéből)
    Több kutatás is beszámolt arról, hogy a Z generáció „leszerepelt” a Y generációval összevetett IQ teszteken. Mivel korábban még sosem történt ilyen (az állandó technikai fejlődéseknek köszönhetően), felmerülhet bennünk a kérdés, hogyha most járunk az eddigi technológiai csúcspontnál, akkor miért teljesítünk rosszabbul, mint az elődeink. Erre ad rövid választ sokakContinue Reading
  • A pörölycápa életmódja
    A pörölycápa egy igen különleges cápafaj, sokak kedvence. Angolul a ,,Hammerhead shark” nevet kapta, mert jellegzetes kalapács formájú az állat feje. Szemei feje két oldalán, külön-külön helyezkednek el, így 360°-os látást biztosítanak a fajnak, ez által jobban tud vadászni. A cikkben részletesebb bemutatásra kerül a pörölycápa.Continue Reading
  • Aranyárban a memória – az AI miatt drágul minden?
    Az utóbbi hónapokban egyre többen vették észre, hogy a számítógépes alkatrészek árai jóval megemelkedtek… De vajon mi állhat emögött és ez mégis milyen hatással van a felhasználókra?Continue Reading

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.